Az egyetemnek és a kutatóintézeteknek, például a CNRS-nek alapvető szerepe van társadalmunkban: teret kell kínálniuk a reflexióknak és vitáknak, amelyek túlmutatnak a pillanatnyi politikai szenvedélyeken. Különösen a humán- és társadalomtudományok tudományágain, ahol a tények elemzése szigorúságot és tárgyilagosságot igényel, döntő fontosságú egy bizonyos érzelmi távolság megőrzése, hogy ne süllyedjünk pátoszba vagy ideológiába. Ezt nevezte Max Weber axiológiai semlegesség, olyan intellektuális attitűd, amely megköveteli az akadémikustól vagy kutatótól, hogy tegye félre saját véleményét annak érdekében, hogy pártatlan módon megértse az általa vizsgált jelenségeket. Ez a követelmény a tudományos munka alapja és az egyetemi intézmény pillére.
Az elmúlt években azonban az akadémiai intézmények – köztük a legrangosabb intézmények – fokozódó átpolitizálásának lehettünk tanúi, amelyek eltávolodnak elsődleges hivatásuktól. A közelmúltban különösen problematikus eset a CEPED (Népesség és fejlődés), a CNRS Közös Kutatási Egysége (UMR), amely a Párizsi Egyetemtől függ, amelynek honlapját nemrégiben „újrafestették” Palesztina színeire, a tagjai által egyhangúlag megszavazott indítvány kíséretében. Ez a választás nem triviális: kifejezett politikai pozicionálásról van szó, amely egy ilyen intézménytől elvárt semlegességtől és tudományos szigortól való eltérésről árulkodik.
Ez az indítvány számos aggasztó kérdést vet fel. Mindenekelőtt a CEPED kutatási tárgyaira támaszkodik, amelyek középpontjában a globális dél áll, hogy alátámasszon egy világosan orientált politikai hipotézist. A kutatási alanyok ilyen instrumentalizálása veszélyes eltolódás, mert a szociológia és az antropológia területén végzett munkával legitimálja az izraeli-palesztin konfliktus sajátos vízióját. Alapvető fontosságú azonban a társadalmi tények és a politikai kötelezettségvállalások elkülönítése, különösen akkor, ha ez utóbbiak ellentmondásosak.
Pontosabban, a CEPED indítvány két problematikus állítást tartalmaz. Először is elítéli az „izraeli háborús vállalkozást”, egy olyan kifejezést, amely manicheus módon egy összetett konfliktust az egyik szereplő kizárólagos felelősségére redukál. Ez az értelmezés figyelmen kívül hagyja a fegyveres konfliktusok valóságát, amelyekben a terrorista csoportok és azok állami támogatása is részt vesz, és amelyek geopolitikai érdekeik nevében is folytatnak háborús vállalkozásokat. A CEPED-nek, mint kutatóintézetnek kiegyensúlyozottabb és árnyaltabb helyzetelemzést kell kínálnia.
Másodszor, az indítvány arra figyelmeztet, hogy „Palesztinával való szolidaritásuk dinamikájának” kifejezését elfojtják. Ez a kijelentés paradox, sőt nevetséges, mert egy hivatalos honlapon pontosan megfogalmazva, Palesztina színeire festve, amely szabadon terjeszti erőszakosan Izrael-ellenes álláspontokat. Hogyan állíthatjuk, hogy elhallgatnak bennünket, holott van intézményi platformunk véleménynyilvánításra?
Ez a kettős paradoxon rávilágít az ilyen típusú diskurzusban uralkodó zűrzavar mértékére, ahol a tudományos kutatást visszaélik a harcos retorika javára. Ha nem lenne olyan súlyos a helyzet, szinte mosolyoghatnánk. De amiről itt van szó, az túlmutat az abszurd egyszerű regiszterén. Amikor a kutatóintézetek, mint a CNRS és az UMR-ei nyilvános politikai pozíciókat foglalnak el, aláássák az egész akadémiai közösség hitelességét. A tudás, amelynek a megértés és a reflexió eszköze kell legyen, ideológiai fegyverré válik, amelyet a pártérdekek szolgálatába állítanak.
Ennek a fajta testtartásnak semmi köze az igazságtalansággal szembeni ellenálláshoz. Éppen ellenkezőleg, ez egy bizonyos akadémiai szférában uralkodó gondolati áramlattal való együttműködés. A politikai elkötelezettség és a tudományos kutatás összekeverése rendkívül veszélyes, mert rontja a kutatók azon képességét, hogy objektív tudást hozzanak létre. Hozzájárul a nyilvános vita polarizálódásához is, ahol a szélsőséges álláspontok minden teret feltörnek a kritikai reflexió és párbeszéd számára.
Sürgősen fontos, hogy az egyetemek és az olyan intézmények, mint a CNRS tudatosítsák a tudás és a tudományos semlegesség őreiként betöltött szerepük megőrzésének szükségességét. Ha továbbra is a politizálás felé sodródnak, fennáll annak a veszélye, hogy elveszítik hitelességüket és elárulják elsődleges küldetésüket. Ennek az eltérésnek a kihívásai nemcsak tudományosak, hanem az egész társadalmat érintik, amely a viták megvilágításában, nem pedig azok szításában számít a kutatókra.
